Az Amszterdami Szerződés 152-es cikkelye szerint a tagállamok egészségügyi szolgáltatásainak teljesítése az Európai Közösség hatáskörén kívül esik. Az egészségügy területét belügynek, vagyis a közösségi jogtól mentesnek vélték, s csak a sürgősségi vagy az előzetes engedélyhez kötött ellátások bírtak kötelező érvénnyel. Mindez némileg megváltozott az Európai Bíróság által 1998-ban hozott határozat óta (Kohll, Decker), ami az egészségügyi rendszerek határon átnyúló jellegét erősítette. A határozat értelmében legalább néhány szolgáltatás (az adott esetben szemüveg és fogászati ellátás) alá van vetve a belső piaci szabályoknak, amelyek az áruk és szolgáltatások szabad áramlását irányítják. E két jogeset a verseny megteremtését alapozta meg az egészségügyi szektorban.

A Bíróság újabb ítéletei (Vanderbroak, Smits) szerint egyetlen nemzeti egészségügyi rendszer sem mentes a Szerződés kötelezettségeitől. A Szerződés kikötése alapján a kórházi ellátás is szolgáltatásnak tekinthető, bár ez a kérdéskör megkülönböztetetten kezelendő, amennyiben a jelenleg érvényben levő előzetes engedélyezési eljárást az illetékes állam megtarthatja, amikor egy beteg külföldön kíván kezelésben részesülni. A Bíróság jelzése szerint az előzetes engedélyezést következetesen kell alkalmazni valamennyi tagállamban. Ezentúl nem tagadhatják meg önkényesen a beteg szabad választását, hogy más országban részesüljön ellátásban.

• A betegek teljes mértékben igénybe vehetik egy másik tagállam szolgáltatásait, akkor is, ha azok nem szerepelnek a megfelelő hazai intézet juttatási csomagjában – feltéve, ha a szolgáltatások tudományosan megalapozottak és nemzetközileg elfogadott színvonalat képviselnek.
• A költségtérítés menete: a betegek vagy számlát kérnek, vagy kifizetik a kezelés teljes összegét a külföldi ellátónak, majd a biztosító otthon visszatéríti a költségeket, mintha a kezelés a biztosítás államában történt volna.
• A költségek megtérítése történhet:
1.   A Kohll esetben alkalmazott eljárás szerint, ahol a biztosító saját áráig fedez, így ha az magasabb, mint az ellátás országában, bizonyos körülmények között a beteg megtarthatja a különbözetet.
2.      A Közösségi jogalkotás által kimondott teljes költségtérítés szabálya szerint, amely sürgősségi esetekre, vagy igazolt, előzetes hozzájáruláshoz kötött ellátásokra vonatkozik.
• A szolgáltatók a számlázás során nem diszkriminálhatnak a helyi lakosok és a tagállam polgárai között.
• Egy természetbeni juttatást nem tagadhatnak meg egy más tagállamban élő polgártól, ha jogosultságot élvez erre a juttatásra.
• Az orvosi szolgáltatások határon átívelő szabad választása nemcsak a járóbeteg, hanem a fekvőbeteg ágazatra is érvényes, mivel a Szerződés értelmében szolgáltatásnak tekintendő.
• A fogadó államban a migráns személyeket a saját állampolgáraival egyenlő bánásmód illeti, bár az ellátások körét és jogosultsági feltételeit a tagállamok határozzák meg.
• Ha a biztosító megadja az előzetes engedélyt, a másik tagállamban nyújtott ellátások összes költségének megtérítését vállalnia kell (igazolás E1112 nyomtatvány által).
• Migráns személyektől nem tagadhatják meg a társadalombiztosítási juttatásokat (nyugdíj, rokkantsági nyugdíj, anyasági juttatás).
• Az orvosi szolgáltatások és termékek határon átívelő szabad választása nemcsak azon országokra érvényes, amelyek költség-visszatérítést nyújtanak, hanem azokra is, amelyek természetbeni rendszerben működnek.

A gyógyszer receptek beváltását illetően nincs precedens eset, melyet alapul lehetne venni a téma európai gyakorlatában. Magyarország az Európai Uniós csatlakozás után egyenrangú államként vesz részt az áruk és szolgáltatások határokon átnyúló szabad áramlásában, így a fentiek rá is érvényesek lesznek.

A Bíróság szerint a tagállamok meghatározhatják egészségügyi rendszerük igénybevételének mértékét, s ezt más államoknak tiszteletben kell tartani. Valamennyi tagállamnak jogában áll „korlátozó listákat” létrehozni az ellátások tekintetében.

Fontos még, hogy a külföldön igénybe vett egészségügyi szolgáltatásokról a beteg megfelelően legyen informálva. Legyen tisztában a kezelés költségével, a társadalombiztosítási fedezet mértékével, az ellátás minőségével, az orvosi gyakorlat és kompetencia jellegével. Nehéz szabad választásról beszélni, ha a beteg nincs a kezelést érintő információk birtokában. Valamennyi tagállamnak átláthatóvá kell tenni a polgárok számára, hogy milyen szolgáltatásokra jogosultak, s ha saját országuk nem nyújtja azokat, akkor bármelyik EU tagállamban igénybe vehetik.

Európa polgárai számára a Bíróság által kimondott új jog „keretjognak” tekinthető. A tényleges szolgáltatásokra való jogosultság tekintetében a jog tartalma azonban a tagállamok hatáskörébe tartozik. Az adott állam kijelentheti, hogy egy szolgáltatás nem áll rendelkezésre egy másik állam polgárai számára. A Bíróság döntései után a tagállamoknak tisztázni kell az egészségügyi jogosultságok körét és rendezni az egységes európai piacon tapasztalható kuszaságot.