|
Hírek és egyéb információk:
1 2 Következő Találatok száma: 16 Aktuális cikkeink:
|
1. Konferencia a gyógyvízről Dél-Alföldön
A Rózsa Hungarikum Klaszter szeretné megtalálni a módját, hogyan válhat tíz éven belül kategóriájában az ország egyik legerősebb klaszterévé – mondta megnyitó beszédében Elekes Zoltán január 25-én, Szegeden, „A Dél-alföldi gyógyvizek és a turizmus” konferencián. Számtalan ötlet és fejlesztési javaslat elhangzott a rendezvényen, amelyek előrevetítik egy nagyobb turisztikai összefogás lehetőségét a térségben.
>> 2012.01.30.
|
|
2. Megnyílt a Hagymatikum
Január 20-án nyílt meg a Makovecz Imre tervezte új makói fürdő, amely a tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája.
>> 2012.01.27.
|
|
3. 50 éves Bükfürdő
Augusztus 19-én ünnepli a büki fürdő fennállásának 50. évfordulóját. Ezidáig közel 32 millió vendéget fogadott a létesítmény, nevéhez, történetéhez számos csodás gyógyulás, legenda, nyaralás és élményteli kikapcsolódás fűződik. Csodatevő gyógyvize országosan kiemelt gyógyhellyé, majd Európa-szerte ismert fürdővárossá tette a mindössze 3300 fős települést.
>> 2012.01.24.
|
|
4. Makó a Hagymatikumra és hagyományaira alapozza turizmusát
Az Európai Unió ezüstérmes virágos városa, a hagyma városa, Makó, immár fürdőváros is, mondta a Hagymatikum, illetve a település vonzerőinek bemutatására szervezett kétnapos tanulmányút résztvevőinek tartott tájékoztatóján Buzás Péter polgármester, utalva a Dél-Alföld legújabb gyógy és élményfürdőjének január 20-i átadására.
>> 2012.01.24.
|
|
5. Folytatódnak a fürdőfejlesztések
Idén is folytatódnak az országban az uniós támogatással megvalósuló gyógyfürdőfejlesztések, melyektől a nagyvárosok és a kisebb települések is a "túlélést" remélik – írja a Napi Gazdaság.
>> 2012.01.24.
|
|
6. Elúszott a másfél milliárdos bajomi fürdőberuházás
A Timex Kft. többségi orosz tulajdonosa úgy döntött, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben végül mégsem vág bele a a nagybajomi beruházásba - írta a Somogyi Hírlap. Pedig a tulajdonos nagy reményeket fűzött a beruházáshoz, miután a termálfürdő fejlesztésére 450 millió, a szállodára több mint 282 millió forint támogatást nyert, ami a költségei felét biztosította volna. Az önerőt pedig - az eredeti tervek szerint - saját forrásokból és bankhitelből teremtették volna elő - írja a Magyar Hírlap online.
>> 2012.01.24.
|
|
7. A Salvus-vizet is a turizmus szolgálatába állítja Bükkszék
A nyolcszáz lelkes Bükkszéken évtizedek óta dédelgetett álom teljesülhet. A Salvus gyógyvízről nevezetes település többet szeretne profitálni a turizmusból, a közel egymilliárdos fürdőfejlesztés ezt a célt szolgálja. Megújul a strand, élményelemekkel és Salvus-vízre alapozott gyógyászat kiépítésével gazdagodik a fürdő.
>> 2012.01.09.
|
|
8. Mega gyógyprojekt indulhat Balatonfüreden
Az egykori Huray piac területén több milliárdos beruházás révén gyógyászati centrum épülhet. Az építkezés első üteme a tervek szerint év elején kezdődne, később színházterem, gyógyszálló és mélygarázs is létesülne itt.
>> 2012.01.09.
|
|
9. Gyógyturisztikai reneszánsz jöhet
Ez a megállapítás is elhangzott a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület turisztikai konferenciáján. A fórum egyébként egy háromhónapos program része volt, amelynek keretében hét európai ország utazásszervezőienk, újságíróinak mutatták be Balatonfüred kínálatát a Magyar Turizmus Zrt.-vel (MTZRT) együttműködve - írja a Napló online.
>> 2012.01.09.
|
|
10. Újabb egymilliárdot kapnak szövetkezésre a fogorvosok
A magyarországi fogászati turizmusban érdekelt fogászatok támogatására jelent meg újabb pályázati kiírás az Új Széchenyi Terv keretében.
>> 2012.01.06.
|
1 2 Következő
Rendezvények - események:
A megtartott konferenciák anyagai és beszámolói:
2010 május 20.
"European Medical Travel Conference "
Az olaszországi Velence melletti Monastier-ben megrendezett European Medical Travel Conference 2010 résztvevői
deklarációt írtak alá az EU állampolgárok határokon átívelő egészségügyi ellátáshoz való jogának támogatására.
A deklaráció magyar nyelvű szövege itt olvasható.
Dr. Kincses Gyula beszámolója a konferenciáról.
2009 november 26.
"2011 az egészségturizmus éve lesz"
A konferencián elhangzott előadások:
|
|
ESKI publikációk:
| Dr. Kincses Gyula:
Az egészségipar társadalmi és nemzetgazdasági jelentősége
Az IME szaklap IX. évfolyam 5. 2010 júniusi számában megjelent tanulmány tartalma.
|
| Dr. Kincses Gyula:
Az egészségügyi turizmus jövőképe, szükséges fejlesztési irányai
A tanulmány a szerző "Az egészségügyi turizmus helyzete, jövőképe, szükséges fejlesztési irányai" címmel az IME szaklap IX. évfolyam 6. számában (2010. július-augusztus) megjelent publikációjának bővített változata.
|
| Egy év kutatómunkája eredményeként elkészült: Az orvosi szolgáltatásokra alapuló egészségturizmus tendenciái c. tanulmány.
Szerzői: Dr. Kincses Gyula, Borbás Ilona, Mihalicza Péter, Dr. Udvardy Enikő, Varga Eszter
Az orvosi szolgáltatásokra alapuló egészségturizmus tendenciái
|
| Dr. Kincses Gyula előadása:
Az egészségturizmus,
mint az egyik kitörési pont
Vállalkozó Egészségügy - Az egészségügy és a nemzetgazdaság
VG konferencia-sorozat - 2009. Október 29.
|
|
A gyógyturizmus Magyarországon
Medical Tourism in Hungary
Medical Tourism in Hungary - poster
(az ESKI összefoglalója magyar, angol és orosz nyelven)
|
| Dr. Kincses Gyula:
Az egészségturizmus perspektívái, - magyarországi konzekvenciák
|
| Dr. Kincses Gyula:
Az egészségturizmus magyarországi
perspektívái - egy megújított stratégia ágazati szempontjai
|
|
Az ESKI által a magyar gyógyturizmusról a Family Choice NHS Yearbook-ba készített fejezete
|
| Dr. Kincses Gyula előadása:
Gyógyturizmus: a több lábon állás egy esélye
|
Tanúsító védjegy:
Tanúsító védjegy kialakítása az egészségügyi turizmusban
A magyar egészségügyi ellátás minőségének javítása, a minőségi egészségügyi szolgáltatók piaci pozíciójának javítása, a magyar egészségügyi turizmus fejlesztése és népszerűsítése érdekében a szakmapolitikai intézmények és a külpiacra dolgozó szakmai és kommunikációs szervezetek az egészségügyi szolgáltatások minőségét hitelesen garantáló tanusító védjegy kialakítását határozták el.
A tanúsító védjegy kialakítását az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet, az Egészségügyi Minőségügyi és Kórháztechnikai Intézet, a Vezető Magyar Egészségügyi Szolgáltatók Egyesülete Vezető Magyar Fogászati Rendelők Egyesülete és a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület határozta el.
Az alapító nyilatkozat itt olvasható.
Az ESKI konzulensi szerepe:
Az Egészségügyi Stratégiai Kutatóintézet az alábbi témákban vállal szakdolgozatok, diplomamunkák esetében külső konzulensi szerepet:
- Minőségtanúsítási, minőségbiztosítási rendszerek az egészségügyi turizmusban;
- Az állami szerepvállalás, támogatás a gyógyturizmus jelentős fogadói államaiban,
- Várólistás ellátások, országok, ennek jelentősége az egészségügyi turizmusban,
- Egészségturizmus piacméreti becslések és célcsoport meghatározások országonként;
- Magyar közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók piaci tevékenységének vizsgálata;
- A természetes gyógytényezők, és az erre alapozott eljárások hatásosságának és költséghatékonyságának tudományos bizonyítékokkal való alátámasztottsága;
- Kezelések árainak összehasonlítása a fő küldő és fogadó országokban.
Az ESKI a fenti területekhez közvetlenül kapcsolódó munkákban vállal konzulensi szerepet.
A vállalt hallgatók kiválasztásánál előnyt jelent a közös publikációs szándék.
Budapest, 2010. március 26.
Dr. Kincses Gyula
főigazgató
|