A finanszírozás alapfogalmai
Kincses Gyula

Alapok

Az egészségügy alapvetõ kihívása a “technikailag lehetséges – gazdaságilag megengedhetõ” konfliktusa. Mindez felértékeli a finanszírozás problémáit és ezért a finanszírozás kérdései a világon mindenütt az érdeklõdés homlokterébe kerülnek.

Ahhoz, hogy a finanszírozás problémáival mélyebben foglalkozzunk, illetve ezzel kapcsolatos javaslatot fogalmazzunk meg, célszerû magának a fogalomnak a meghatározása.

A finanszírozás fogalma a frekventáltság és kiemelt fontosság ellenére nem egyértelmûen meghatározott, illetve eltérõ értelemben használatos. A finanszírozás fogalmán ugyanis a magyar közbeszéd két teljesen eltérõ fogalmat egyaránt ért: a magyar szóhasználat egyformán a finanszírozás szóval illeti a forrás képzés módját, és azt a technikát, amellyel a források eljutnak a szolgáltatókhoz. Az elsõ fogalom a nemzetközi irodalomban egyértelmûen a “funding”-al azonosítható, a magyar irodalom ezt a forrásképzés módjának, technikájának hívja. A második fogalom szóhasználata már egészségügyi rendszerenként eltérõ, alapvetõen a reimbursement és a distribution szavak a használatosak, Magyarországon az elosztási rendszer fogalom az elterjedt.

Tehát a két fõ kérdés:

A magyar egészségügy finanszírozása az elmúlt 14 évben mozgalmas életet élt, de csak látszólag. Ez egyetlen valóban érdemi változás az adó alapú finanszírozás járulékká alakítása volt, de ezzel együtt alapvetõen nem történt semmi érdemi átalakulás, mert a finanszírozás változásai nem okozták a jövedelemtulajdonosok terheinek újrarendezõdését, (a járulék Magyarországon nyugodtan felfogható címkézett adónak, tehát valójában nem történt teherviselésben átrendezõdés.), és nem jelentek meg új érdekeltségek a rendszerben. Nem jelent meg új vásárló a szolgáltatási piacon, nem volt olyan külsõ erõ, ami a szolgáltatók és a szolgáltatási struktúra átrendezõdését tudta volna okozni.

A forrásképzés formái, közfinanszírozás, magánfinanszírozás

A forrásképzést a teherviselõk szempontjából két nagy csoportra szokás osztani: közfinanszírozásra és magánfinanszírozásra.

Közfinanszírozás alatt az államháztartás alrendszerei terhére folyósított forrásokat értjük, míg a magánfinanszírozás alatt a lakosok saját (adózott, nettó jövedelmükbõl történõ) kiadásait értjük. A közfinanszírozásnak – az egyén szempontjából – két fõ jellemzõje van:

A közfinanszírozás alapvetõen két nagy csoportba osztható: lehet adó alapú, és lehet járulék alapú.

Az adó alapú források különös csoportja a magánfinanszírozás egyes formáihoz nyújtott adókedvezmény. Ez felhasználását tekintve a magánfinanszírozással azonos módon (pontosabban akként) viselkedik, de a forrása a költségvetés, tehát közfinanszírozásnak számít.

A járulék alapú finanszírozás az adó alapútól három dologban különbözik:

A magánfinanszírozás fogalmai eléggé tisztázatlanok, illetve különbözõ eszköz és célrendszer mentén csoportosítottak.

A magánfinanszírozás is többféleképpen csoportosítható. A három talán legfontosabb csoportosítási lehetõség:

Az elsõ kérdés az, hogy a magánfinanszírozás önkéntes-e, vagy egy megosztott költség, amely a közfinanszírozott szolgáltatás igénybevételének feltétele. Azt az utóbbi esetet hívjuk co-paymentnek (pontosabban ez az eset bizonyosan co-payment, de a co-payment fogalmát többen kiterjeszt4ettebbnek érzik.) A klasszikus co-payment, kötelezõ önrészfizetés tipikus példája a gyógyszerár-támogatás. 90%-os ártámogatás mellett a gyógyszer árának 90%-át az egészségbiztosítás fizeti, 10%-át co-paymentként a beteg. A dolog lényege, hogy a közfinanszírozás 90%-hoz a beteg csak akkor jut hozzá, ha az önrészt kifizeti. Tehát a közfinanszírozású ellátás (támogatás) igénybevételének feltétele az elõírt magánfinanszírozási rész teljesítése. Itt a magánfinanszírozást kvázi rákényszerítik a betegre: a szolgáltatást / gyógyszert az orvos rendeli, és ahhoz, hogy a beteg megkapja az orvos által rendelt közellátást, a betegnek az önrészt ki kell fizetnie. Lényeges, hogy az igénybevételt itt nem a beteg, hanem az orvos, a szolgáltató kezdeményezi. A co-payment megfogalmazásának bizonytalansága abból ered, hogy vannak egészségügyi szolgáltatások, gyógyszerek, amelyeket szintén orvos rendel, de a társadalombiztosítás semmilyen mértékben nem támogatja. Itt a betegnek a teljes díjat ki kell fizetnie. Ez a díj a co-payment szoros meghatározása szerint nem tekinthetõ co-paymentnek, hiszen nincs költségmegosztás a közfinanszírozás és a beteg között. A másik logika szerint ez a díj is co-paymentnek tekintendõ, hiszen nem a beteg választása által indukált költségrõl van szó, hanem olyan szolgáltatásról, amit a közfinanszírozású ellátás általános kerete között, közfinanszírozásban dolgozó orvos indukált. Tehát itt is van költségmegosztás a beteg és a társadalombiztosítás között, de ez esetben a társadalombiztosítás által utalványozott, 0%-os támogatású szolgáltatásról, vagy készítményrõl van szó.

A “kötelezõ” magánfinanszírozással szemben egy csomó esetben a költséget a beteg maga indikálja, saját akarata alapján fizet: ilyen pl. az esztétikai sebészet, a nem orvos által rendelt gyógyszer, vagy mindazon eljárások, ellátások, amelyet a beteg saját kérése alapján vesz igénybe térítéssel: magánklinikák, emelt szintû hotel, stb.

A második felosztás nem vizsgálja azt, hogy a lakos által fizetett díj milyen összetételû, milyen indikáció alapján kerül kifizetésre, stb., hanem azt tekinti a felosztás alapjának, hogy a magánfinanszírozásnak mi az aktuális forrása. Itt két fõ csoport lehetséges: vagy a beteg “zsebbõl” fizet, vagy valamilyen átalánydíjas, elõrefizetett konstrukcióban egy harmadik fizetõ fizet helyette. A zsebbõl fizetés természetesen csak logikai megfogalmazás, amely természetesen lehet hitelkártya is. A lényeg az, hogy a “zsebbõl” fizetés esetében a szolgáltatás igénybevétele a beteg aktuális anyagi helyzetéhez kötött, az “elõrefizetés” esetében nem.

Az “elõrefizetés” többféle lehet: ilyenek a kiegészítõ biztosítások, az önkéntes egészségpénztárak, illetve az egészségcélú megtakarítási számlák.

A harmadik felosztás a magánfinanszírozás terhére igénybevehetõ szolgáltatások hasznossága, alapvetõsége szerint történik: ez a szerint szelektál a magánfinanszírozás által nyújtott szolgáltatások között, hogy mennyire befolyásolja az egészségi állapotot.